HTML

Balaton

reklám

Címkék

Friss topikok

Linkblog

Befejezés előtt a nádaratás - Az időjárás és a támogatás sem kedvezett a vállalkozóknak

2009.01.26. 20:19 theprett

A Balatoni Vízügyi Kirendeltség és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakemberei közösen koordinálják a Balatonon a nádvágást. Idén sem az időjárás, sem a csökkentett költségvetés nem kedvezett a munkálatoknak.

A jég rövid időre lehetővé tette a vízben álló nádasok tervszerű vágását, azonban az időjárás nem kedvez a további aratásnak. A későbbiekben csak a kijelölt szárazulati nádasokban tudják folytatni a munkát, tudtuk meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Parktól, melynek szakemberei a vízügyesekkel közösen készítik el a tervet a nádaratáshoz.

Hanga Csaba, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének helyettes vezetője elmondta: idén ötven hektárral kevesebb nádat aratnak le, mint tavaly. Akkor 15 millió, idén csak 8 millió forint jut a Balatonon az úgynevezett vízminőség-javító, tisztító nádaratásra.

Az ideális az lenne, ha legalább három évente mindenhol le tudnák vágni a nádat, ehhez évente 200 hektár aratására lenne szükség. Ez tavaly sikerült is, idén azonban csak 150 hektárt tudnak levágni, becsülte a learatott nád mennyiségét múlt hét végén Hanga Csaba.

Ha a nádat nem vágják le, elrohad és lebomlik. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakemberei szerint ez természetvédelmi szempontból nem biztos, hogy káros, más szakterületek képviselői szerint ugyanakkor a tóba kerülő szerves anyag rontja a vízminőséget. Ezért van szükség az aratásra.

Idén öt vállalkozó 19 helyen végzi a vízminőség-javító, tisztító nádaratást a Balatonon. Ezen kívül vannak egyéni aratók is. Ezek lehetnek horgászegyesületek, önkormányzatok, magánszemélyek.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton24per7.blog.hu/api/trackback/id/tr82904576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása